Egészségügyi kiskönyv
Olyan munkakörök esetében, ahol az üzemorvosi vizsgálat mellé „kiskönyv” is szükséges (neve: „Egészségügyi nyilatkozat és vizsgálati adatok”), annak kiállítását is az üzemorvos végzi. Ez igazolja, hogy a járványügyi szempontból kiemeltem kockázatos területen munkát végző személy fertőző megbetegedésben nem szenved.
A kiskönyv kiállításához szükséges tüdőszűrés, vagy mellkas röntgen vizsgálat. Ezt lehet 1 éven belüli lelettel igazolni. Ennek hiányában beutalást adunk, mellyel térítés ellenében (kb 1,700Ft) jogosultak ilyen vizsgálatot végeztetni szakrendeléseken.
Járványügyi érdekből kiemelt munkakörök, tevékenységek:
- Egészségügyi intézményekben dolgozók
- Vendéglátó egységekben, konyhákon, kifőzdéken stb dolgozók
- Bölcsődékben, óvodákban, csecsemő- és gyermekotthonokban, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, családi-napközi otthon, házi gyermekfelügyelet, átmeneti otthon, nevelőszülői, helyettes szülői ellátásban a gyermekek ellátásával kapcsolatos valamennyi munkakör
- Közfogyasztásra szánt élelmiszer (beleértve az ételt, italt) előállításával, valamint forgalmazásával (kivéve a csomagolt élelmiszerek és a nyers zöldség-gyümölcsfélék szállítását, tárolását) foglalkozó, továbbá ilyen munkahelyeken tisztítást, takarítást végző munkavállalók
- Állattartó gazdaságban, egyéni gazdálkodónál a tej fejését, kezelését és feldolgozását végző személy
- Állami gazdaságnál, mezőgazdasági szövetkezeti társulásnál, részvénytársaságnál, valamint magángazdálkodóknál szarvasmarha-tenyésztés és -tartás munkakör
- Ivóvíz-minőségű vízellátást szolgáló berendezések, létesítmények működésével, szerelésével és karbantartásával kapcsolatos munkakör
- Gyógynövény, gyógynövény-kivonat, valamint az élelmiszer és gyógyszer fogalomkörébe nem tartozó egyéb - de az emberi szervezetbe kerülő vagy azzal érintkezésben használatos anyagok, készítmények (kozmetikum, gyógyvíz, ásványvíz, tápszerek stb.) előállításával, kiszerelésével kapcsolatos valamennyi munkakör.
- Nagy-, közép- és kisüzemű gyógyszergyártás és elosztás területén (pl. gyógyszergyár, infúziós laboratórium, gyógyszerkészítő galenusi laboratórium stb.) mindazon munkakör, ahol a dolgozó a gyógyszerrel közvetlenül érintkezik (gyártás, csomagolás, edényzet mosogatása stb.), illetve a közforgalmú és intézeti gyógyszertárak valamennyi munkaköre.
Gépkezelői engedély
Fontos megkülönböztetni egymástól a "Gépkezelői jogosítvány"-t és az "Építőgépkezelő jogosítvány"-t.
Az "Építőgépkezelő jogosítvány" (jelen jogszabályok szerint) csak 2015. december 31-ig használható (a megfelelő munkaköri orvosi alkalmasság mellett)!
A 2009. előtt megszerzett - az egyes géptípusokra vonatkozó - vizsgák "átvezetésére" nincs lehetőség, így a szükséges OKJ-s képzettség megléte esetén az új "Gépkezelői jogosítvány" szerezhető meg a kívánt gépcsoportokra.
A40/2009 (VIII.31.) KHEMrendelet előírja, hogy a targoncás munkakör betöltéséhez gépkezelői jogosítvány is szükséges.
A rendelet a targoncákat három gépcsoportba sorolja: vezetőüléses targonca, vezetőállásos targonca, és gyalogkíséretű targonca.
A hatályon kívül helyezett6/1980 ÉVM-KPM rendelet előírásai alapján megszerzett „Építőgépkezelő jogosítványba” (tehát ez nem egyezik meg a „Gépkezelői jogosítvánnyal”) a targoncák típusait az akkor érvényben volt besorolási táblázat alapján jegyezték be. Vizsgázni lehetett pl elektromos targonca, dízel targonca, gázüzemű targonca, szállító és magas-emelő targonca, gyalogkíséretű, valamint oldalvillás targonca géptípusokra.
Az új rendelet szerint arégi „Építőgépkezelő jogosítvány” típusvizsgával már nem bővíthető, a bejegyzett géptípusok kezeléséhez 2015. december 31-ig használható, de csak akkor, ha az emelőgépek (targoncák) esetében államilag elismert OKJ-s szakképesítéssel is párosul.
Gépjárművezetői alkalmassági
A foglalkozás-egészségügyi ellátás része a 2-es csoportú, hivatásos, jellemzően tehergépkocsi vezetői alkalmassági vizsgálatok elvégzése. Természetesen kollégáink az ilyen vizsgálatokat is készséggel lebonyolítják. Ezek díja a mindenkori hatósági díjakkal egyezik meg.
Az alkalmassági igazolások gyakorisága az alábbi:
- aki 45. életévét még nem töltötte be, 5 évre kapja (díja 7,200Ft)
- 45-60 év között 3 évre szól (díja 4,800Ft)
- 60 év felett pedig 2 évente kell frissíteni (díja 2,500Ft)
Ezeknél a vizsgálatoknál szükséges lehet EKG vizsgálat illetve vércukorszint mérés, így ezt figyelembe kell venni a vizsgálat helyszínének kiválasztásakor.
(A „13/1992. (VI. 26.) NM rendelet a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról” szerint az 1. csoportú gépjárművezetői (jellemzően személygépkocsi vezetői) engedélyek meghosszabbítását háziorvos végzi. Ezek díja is a rendelet szerinti.
A 16/2015. (III. 30.) EMMI miniszteri rendelt szerint ezek gyakorisága immár:
a) az 50. életévét aki még nem töltötte be, 10 évre kapja,
b) aki az 50.életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem töltötte be, 5 évre kapja,
c) aki a 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem töltötte be, 3 évre,
d) aki a 70. életévét betöltötte, 2 évre kaphatja.)
Kockázatbecslés, -értékelés
2004. május óta a munkahelyi kockázatbecslés/kockázatértékelés elvégzése, éves felülvizsgálata munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül.
A kockázatbecslés hiányában ugyanúgy bírságolhat a hatóság, mint a foglalkozás-egészségügyi szerződés hiánya esetén. Amennyiben esetleg még nem készült Önöknek ilyen,
kérjen tőlünk segítséget, több tapasztalt kollégát is tudunk ajánlani!
Ide vonatkozó jogszabályok:
25/1998. (XII. 27.) EüM rendelet az elsősorban hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás minimális egészségi és biztonsági követelményeiről
50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeiről
65/1999. (XII. 22.) EüM rendelet a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről
2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról. Módosítja: 2004. évi XXVI. tv., 2004. évi CXL. tv., 2005. évi CXXXI. tv., 2005. évi CXXVII. tv.
25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet a munkahelyek kémiai biztonságáról
44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól. Módosítja: 33/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet, 61/2004. (VII. 12.) ESzCsM r., 73/2004. (VIII. 11.) ESzCsM r., 1/2005. (I. 7.) FVM rendelet, 60/2005. (XII. 20.) EüM r., 3/2006. (I. 26.) EüM r.
Laborvizsgálat
Szerződött partnerünk segítségével akár a telephelyen helyben is tudjuk biztosítani a mintavételt (vérvételt) az ilyen vizsgálatokat igénylő munkaköröknél, vagy partnereinknél.
(Akár vidéki kiszállások is megrendelhetők.)
Illetve olyan munkahelyeken, ahol a törvény szerinti meghatározásban szereplő veszélyes anyagokkal dolgoznak,biológiai expozíciós mutatók laboratóriumi vizsgálatát (biológiai monitoring, azaz a BEM) vizsgálatot is tudunk szervezni. Ez többnyire műszak végén leadott vizelet minta begyűjtésén alapul, melyek laborba szállítását megszervezzük.
Leggyakrabban az alábbi „alap” laborvizsgálat elvégzését javasoljuk:
Vizsgálatok vérből:
1: Hematológia:
- Vérkép automatával (kvalitatív vérképpel)
- Vvs süllyedés sebesség meghatározása
2: Kémiai vizsgálatok szérumból:
2.1. máj:
- Aszpartat-amino-transzferaz (ASAT, GOT)
- Alanin-amino-transzferaz (ALAT, SGPT)
- Gamma-glutamil-transzferaz (GGT) meghatározása
- Alkalikus foszfataz (AP) meghatározása
2.2. vércukor meghatározása
2.3. összkoleszterin meghatározása
2.4. vese:
- Karbamid meghatározása szérumban
- Kreatinin meghatározása szérumban
- Hugysav meghatározása szérumban
Vizsgálat vizeletből:
Általános vizeletvizsgálat, üledékkel
Manager szűrés
Nem csak a vezetőkre, de gyakorlatilag a legtöbb emberre, munkavállalóra igaz, hogy folyamatos stressznek, nyomásnak van kitéve. Ez a leterheltség csökkenti természetes ellenálló képességünket. A pszichés stressznek kitett emberek gyakrabban betegszenek meg az úgynevezett „manager betegségekben”, ilyen betegségek például a magas-vérnyomás, a gyomorfekély, a neurózis.
A rendszeresen végzett szűrővizsgálatokkal az ilyen típusú betegségek, vagy betegséget megelőző állapotok általában megelőzhetők, kiszűrhetők, és kezelhetők.
Ügyfeleink részére Budapesten partnerünknél lehetőség van három különböző vizsgálatsor közül választani:
1.Silver csomag (150,000Ft)
- Belgyógyászat
- 12 elvezetéses nyugalmi EKG
- Nagyrutin labor
- Mellkasröntgen
- Hasi-és kismedence ultrahang
- Nyaki lágyrész és pajzsmirigy ultrahang
- Hölgyeknek: Nőgyógyászat (CA 125 + HE 4 40 év felett)
- Uraknak: Urológia (PSA szűrés 40 év felett)
- Szemészeti szakvizsgálat
- Bőrgyógyászat
- Székletvér (40 év felett)
- Hétköznapi nyelven megfogalmazott írásos kiértékelő dokumentum kezelési, további vizsgálati és életvezetési javaslattal
- Szűrés eredményével záró konzultáció
2.Gold csomag (180,000Ft)
- Belgyógyászat
- 12 elvezetéses nyugalmi EKG
- Nagyrutin labor
- Mellkasröntgen
- Hasi-és kismedence ultrahang
- Nyaki lágyrész és pajzsmirigy ultrahang
- Nyaki ér ultrahang
- Hölgyeknek: Emlő ultrahang 40 év alatt
- Hölgyeknek: Komplex emlővizsgálat 40 év felett
- Hölgyeknek:Nőgyógyászat (CA 125 + HE 4 40 év felett)
- Uraknak: Urológia (PSA szűrés 40 év felett)
- Szemészeti szakvizsgálat
- Fül-orr-gégészet
- Bőrgyógyászat
- Kardiológiai vizsgálat Szív ultrahanggal
- Székletvér (40 év felett)
- Hétköznapi nyelven megfogalmazott írásos kiértékelő dokumentum kezelési, további vizsgálati és életvezetési javaslattal
- Szűrés eredményével záró konzultáció
3.Platina csomag (250,000Ft)
- Belgyógyászat
- 12 elvezetéses nyugalmi EKG
- Nagyrutin laborés pajzsmirigy komplex női tumormarker panel / férfi tumormarker panel
- Mellkasröntgen
- Hasi-és kismedence ultrahang
- Nyaki lágyrész és pajzsmirigy ultrahang
- Nyaki ér ultrahang
- Hölgyeknek: Emlő ultrahang 40 év alatt
- Hölgyeknek: Komplex emlővizsgálat 40 év felett
- Hölgyeknek: Nőgyógyászat (CA 125 + HE 4 40 év felett)
- Uraknak: Urológia (PSA szűrés 40 év felett)
- Szemészeti szakorvosi vizsgálat
- Fül-orr-gégészet
- Bőrgyógyászat
- Kardiológiai vizsgálat Szív ultrahanggal és terheléses EKG-val
- Mozgásszervi állapotfelmérés
- ABI
- Csontsűrűségmérés
- Székletvér (40 év felett)
- Fogászati szűrővizsgálat
- Hétköznapi nyelven megfogalmazott írásos kiértékelő dokumentum kezelési, további vizsgálati és életvezetési javaslattal
- Szűrés eredményével záró konzultáció
Az elvégzett vizsgálatok után rövid szóbeli értékelést illetve írásos jelenést kap a paciens, amely a vizsgálati eredményeket is tartalmazza.
Munkahelyi elsősegélynyújtó oktatás
Az 1993. évi XCIII. törvényben és a 3/2002. SzCsM-EüM rendeletben foglaltak értelmében valamennyi munkahelyen a dolgozók létszámától, a munka jellegétől függően megfelelő létszámban kell elsősegélynyújtókat kiképezni, és tovább képezni. Amennyiben van érvényes szerződése a munkáltatónak foglalkozás egészségügyi szolgáltatóval, akkor a tanfolyam megszervezéséről, lebonyolításáról, elvégzésének igazolásáról annak vezetője gondoskodhat.
A kiképzésnek ki kell terjednie:
- Az elsősegélynyújtás célját szolgáló gyógyszerek, anyagok, és eszközök (a továbbiakban elsősegélynyújtó felszerelés) használatával
- A vérzéscsillapítással
- A sebellátással (sebfedés, és kötözés)
- Az újjáélesztési eljárásokkal (befúvásos lélegeztetés, külső szívmasszázs)
- A sérült testrész rögzítésével
- A beteg, sérült fektetésével, szállításával
- A munkahely szerinti speciális elsősegélynyújtással (a munkavédelmi ellátással foglalkozó kollégával történő egyeztetés alapján)
- Az orvos, illetőleg az Országos Mentőszolgálat igénybevételével kapcsolatos legfontosabb tudnivalók ismeretére, és gyakorlati alkalmazására.
A fenti jogszabály azt is előírja továbbá, hogy az elsősegélynyújtók kijelöléséről, azok kiképzéséről, és továbbképzéséről, az oktatáshoz szükséges anyagok, eszközök biztosításáról saját költségére a munkáltató köteles gondoskodni.
Cégünk vállalja a képzések és továbbképzések megszervezését, lebonyolítását, az elvégzésről szóló dokumentum kiadását.
Ezek fél napos, 4 tanórából álló képzések meghatározott időpontokban 12-20 fős csoportokban. Lehetséges a képzés a telephelyen helyben történő megtartása is, amennyiben az adott munkahelyen a képzésben résztvevők száma eléri a 12 főt (rendelkezünk a szükséges mobil oktatási segédeszközökkel). Az oktatáshoz szükséges anyagok és eszközök biztosítását szükség esetén átvállaljuk a munkáltatótól.
A tanfolyam számonkéréssel zárul, ami részben gyakorlati, részben írásos feladatlap formájában történik. Minden résztvevő oklevelet kap.
Műszeres helyszíni látásvizsgálat
Azokon a munkahelyeken, ahol a kollégák „monitoros munkakörben” dolgoznak, kétévente kötelező a műszeres látásvizsgálat elvégzése. Fenti besorolás a kockázatértékelésből derül ki, azt a munkavédelmi szakember végzi, készíti.
Ilyen esetekben tehát vagy el kell küldeni szemészeti vizsgálatra a dolgozókat, vagy … Meg tudjuk szervezni a munkahelyen helyben ennek a vizsgálatnak az elvégzését! Budapesten akár 20 fő részvétele esetén is már INGYENESEN!
Így tehát a munkáltató könnyen szert tehet a kötelező fenti vizsgálat igazolására, illetve evvel együtt
lehetővé teszi, hogy a dolgozók igénybe vehessék a látással kapcsolatos szolgáltatásokat, az éles látás megőrzésének érdekében.
Igény esetén azonnal szemüveget is rendelhetnek (széles keretválasztékból választhatnak), amit annak elkészültét követően szintén ingyen ki is szállít partnerünk!
A szolgáltatás magába foglal egy optometrista által végzett látás élesség vizsgálatot, szürkehályog-szűrést, és tehát kedvező áron szemüveg rendelési lehetőséget. Mindez tehát teljes mértékben INGYENES függetlenül attól, hogy történik-e megrendelés vagy sem! A szemüvegek árai pedig kedvezőbbek, mint a helyi optikákban.
Amennyiben szeretnének élni az ingyenes lehetőséggel és a résztvevői létszám eléri a 20 főt, keressenek minket elérhetőségeinken!
Munkahigiénés vizsgálat
A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás részeként gondoskodunk a telephelyek előírás szerinti munkahigiénés vizsgálatának, szemléjének az elvégzéséről is. Erről természetesen jegyzőkönyvet adunk, melyben észrevételeket, javaslatokat is teszünk az esetleges hiányosságok kezelésére, pótlására, a megfelelő munkakörülmények kialakítására, evvel is segítve a munkáltatók ilyen jellegű feladatait, kötelezettségeit.
Fegyverviselési alkalmassági
Fegyvertartást igénylő munkakörökben dolgozó alkalmazottak részére vállaljuk az engedélyhez szükséges orvosi alkalmassági elvégzését.
Fontos tudni, hogy a II. alkalmassági csoportba tartozó, azaz lőfegyvert tartani szándékozó, illetve tartó személyek számára – a sportlövők kivételével – orvosi alkalmasságának megállapítása már a gépjármű-vezetői egészségi alkalmassági vizsgálatával egyidejűleg is történhet. A meghatározott térítési díjat (a jelenleg hatályos rendelet szerint első fokon 7200, másod fokon 12 000 forintot) ugyanakkor a vizsgálatok egyidejű elvégzése esetén nem kell kétszer megfizetni, azaz csak a 7,200Ft fizetendő az egyszerre kiállított vezetői- és fegyverviselési alkalmassági esetén.
A kapott orvosi igazolással pszichológiai vizsgálatra majd az engedély kiváltásához, megújításához a rendőrségre, ahol 3.000 forintért jegyzik be az új érvényességet a Fegyvertartási Engedélybe.
A vizsgálatok gyakoriságát az alábbiak szerint kell elvégezni:
Az a II. alkalmassági csoportba tartozó, lőfegyvertartási engedéllyel rendelkező személy – a KR1. 23. §
(1) bekezdésében meghatározott személy kivételével –, aki
a) a 40. életévét még nem töltötte be, 10 évenként,
b) a 40. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem töltötte be, 5 évenként,
c) a 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem töltötte be, 3 évenként,
d) a 70. életévét betöltötte, 2 évenként”
Védőoltások
Bizonyos munkakörök esetében (például mezőgazdasági, élelmiszer-hulladékfeldolgozási vagy szennyvízkezelési, stb.) kötelező védőoltások beadását is vállaljuk az oltóanyagok beszerzésétől a beadáson át a tűk, veszélyes hulladék kezeléséig végig. Ilyen védőoltások leggyakrabban a hastífusz, hepatits A és/vagy B, kullancsencephalitis, Meningococcus vagy veszettség elleni oltás, vagy a tetanusz védőoltás.
De járványveszély időszakban igény esetén egyéb védőoltások, pl influenza oltások csoportos beadását is vállaljuk ügyfeleink telephelyén helyben is, akár.
(A 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 9. §. (1) bekezdésének értelmében a munkáltató köteles a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető biológiai kockázatokat, a munkahelyi expozíciót (veszélyeztetettséget) a külön jogszabályban [61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet] foglaltaknak megfelelően felmérni. A megbetegedési veszély csökkentése érdekében – a munkáltatónak a foglalkoztatás feltételeként – biztosítania kell az adott veszélyeztetett munkakörben foglalkoztatott dolgozók védőoltását.)
Egyéb szűrővizsgálatok
Vércukor vagy koleszterin szint mérés:
1.200 Ft/vizsgálat
(ujjbegyból vett vércsepp elemzése)
Vizelet vizsgálat tesztcsíkkal:
600 Ft/vizsgálat
(9-10 mutató értékelése lehetséges egyetlen tesztcsík segítségével)
OXI-MED antioxidáns szint vizsgálat:
4.500 Ft/vizsgálat
(Svájci technológia, mely a sejtek oxidaty stressz szintjét méri! Nem megfelelő érték esetében nagyobb az esély a későbbi daganatos megbetegedésekre! Ez megelőzhető táplálkozási, életmódbeli változtatással, illetve ún. flavantikumok szedésével)
Arteriográf (érelmeszesedés):
4.900 Ft/vizsgálat
(Fájdalommentes vizsgálat, mely során egy vérnyomásméréshez hasonló módszerrel és számítógép segítségével kimutatható az erek állapota, esetleges elmeszesedésének mértéke. Az Arteriográf segíti az alkalmazott vérnyomáscsökkentő terápia pontos és személyre szabott beállítását.)
EKG:
4.900 Ft/vizsgálat (minimum 5 fő)
Légzésfunkció mérés:
2.900 Ft/vizsgálat
Hallásvizsgálat:
2.900 Ft/vizsgálat
Ultrahang:
9.800 Ft/vizsgálat (minimum 7 fő)
(Hordozható készülékével tapasztalt szakorvos és asszisztense keresi fel a partnereinket helyben, és végez „alap”, jellemzően hasi ultrahang vizsgálatot, de kérés esetén ez bővíthető nyaki, izületi, stb vizsgálatokra is természetesen!)
Gyógytorna
Okleveles gyógytornászunk Budapesten és környékén akár a partnereink telephelyén helyben tart egyéni vagy csoportos foglalkozást, ülőmunkát végző dolgozóknak átmozgatást, de akár sérülésből gyógyulóknak kezelést is.
További kérdései esetén kérem keressen minket!
Kővári Tünde, gyógytornász, aerobic edző
Telefon: 06-30-336-9959